A Prédák háza című könyvnek legmeghatározóbb jelzője a titokzatos. A történetet és annak miértjeit sűrű köd fedi, amely egyre inkább feloszlik, ahogy az olvasó közelebb jut a könyv végén lévő válaszokhoz. Az írónő olyan tudatossággal mozgatja a szálakat, hogy az olvasó az utolsó fejezetig türelmetlenül szomjazza az igazságot és próbálja összerakni fejében a kirakós darabjait, hogy végül teljes képet kapjon. A kérdés csak annyi: ki az, aki mindvégig az árnyékok mögül irányít? Az írónő szavaival élve ugyanis: "A prédához mindig tartozik egy kegyetlen ragadozó."

A dolgok rendeződni látszanak a Hegyalatt töltött idő után, Feyre visszatér Tamlinnal a tavasz udvarába. Azonban a lányt szörnyű rémálmok kínozzák. Az elmúlt hónapok szörnyűségei éjt-nappallá téve üldözik. Közben az esküvő vészesen közeleg, amit Feyre legszívesebben távolról elkerülne. Rhysand azonban a legjobb pillanatban kerül újra a képbe, hogy beteljesítse a lánnyal kötött egyezségét. A Éj udvarában töltött ideje alatt Feyre kezdi visszanyerni életerejét és elgondolkodik, vajon jó ötlet-e visszatérni oda, ahol minden kezdődött.

Akhilleusz tragédiáját szinte mindenki ismeri a történelemkönyvekből, azonban az írónő egy új perspektívából közelíti meg a történetét. A könyv mégsem az ő szemszögéből íródott, hanem legjobb barátja és szeretője Patroklosz szemén keresztül. A történet nem csak a félistenséggel járó hőstetteit idézi fel, hanem megismerhetjük mélyebben az emberi mivoltát is és azt, hogy a rideg aranypáncél alatt érző szív lapul.

Mindazoknak ajánlom ezt a könyvet akik egy reménytelen, tragikus szerelem kibontakozásának és hanyatlásának gyönyörű történetét szeretnék végigkövetni.

Százas zsepi kötelező!!